| „Harcoltunk, de már nincs miért” – vége a dalnak, eltűnnek az éttermekből a cigányzenészek. „Már senki nem kíváncsi a vendéglátós zenére, így el kellett mennem valami munkát nézni, hogy meg tudjunk élni” – ezt nyilatkozta egy éttermi roma muzsikus a Deutsche Welle magyar stábjának. Már régóta eltűnőben vannak azok a turisták, akiknek eddig húzták a talpalávalót, a koronavírus-járvány pedig csak tovább rontott a helyzetükön, a legtöbb belvárosi étterem ugyanis nemcsak a karantén idejére zárt be, hanem örökre. A zenészek egy része már feladta a harcot, és szakmát váltott, a többiek a túlélésért küzdenek. Salasovics Dezső, az egyik első fellépésére készül. Több mint másfél év kihagyás után. Ő és fia, Norbert, roma zenészek. Főleg Budapesti éttermekben játszanak, turistáknak. De szakmájukat egyre inkább a kihalás fenyegeti. Es nem csak a Koronavírus-járvány óta. | « Nous nous sommes battus, mais il n’y a plus de quoi », fini les chants, les musiciens tsiganes ont disparu des restaurants. « Plus personne n’est intéressé par la musique de restaurant, donc je dois chercher un travail, pour pouvoir vivre » a commenté un musicien de restaurant rom au correspondant hongrois de Deutsche Welle. Depuis longtemps déjà ces touristes sont en voie de disparition, l’épidémie de Coronavirus a aggravé la situation, la plupart des restaurant du centre-ville non seulement ont fermé au moment de la quarantaine, mais aussi définitivement. Une partie des musiciens a cessé le combat, et changé de métier, la plupart luttent pour leur survie. Dezső Salasovics, l’un d’eux, se prépare pour sa première intervention. Après plus d’une année et demie d’interruption. Lui et son fils, Norbert sont des musiciens rom. Ils jouent surtout dans les restaurants Budapestois. Mais l’extinction guette de plus en plus leur profession. Et pas seulement depuis l’épidémie de Coronavirus. |
Ci-dessous la transcription des dialogues: Salasovics Norbert: Egy 20 30 évvel ezelőtti 6/7 óra fele, két háromszáz lakcipő kopogott itt egyszerre, úgy mentek játszani az éttermekbe. És most, most hát elvétve láttunk itt sajnos, a szakma miatt, egyre kihalóban ez a szakma. A rendszerváltás óta egyre kevesebb étterem alkalmaz roma zenészeket. A járvány utóhatásaként pedig, az utolsó hagyományos éttermek is bezártak. A belvárosban, már csak egy hely maradt, ahol cigányzene szól a vacsorához. Nagy Pál Attila, étteremvezető: Cigányzene hozzáállása, de alapjában véve a magyaros konyha világához. És a Norbert szerintem egy jó választás volt, hogy őket választottam. Itt vannak a többi 4 éve nálunk szeretik őket a vendégek. A tradíció és a hagyományt tudjuk továbbadni. Bár Norbert továbbra is cigányzenészként szeretne dolgozni, fiának már nem akarja továbbadni ezt a hagyományt. Pedig eddig ez volt a szokás. Szerintem én az utolsók között vagyok. Úgy gondolom, ez a 30 as év után már nem nagyon tanulunk. Nagyon nagyon elenyésző. Fiamnak ezt, ezt az éttermi cigányzenét, ezt biztos nem javasolnám, hogy tanulja, mivel nem látni előre, nem tudni, hogy mi lesz itt 10 év múlva, lesz e rá igény, megfizetik e egyáltalán inkább, vagy másik szakmát, ami biztosan ahol Fehér István egyike annak a számos roma zenészek, akinek fel kellett adni a muzsikálást. Pedig ő kivételes tehetségnek számított. Az ország legjobb zenekaraiban játszott, és külföldön is sokat koncertezett. Fehér István: Sajnos ez a járványhelyzet beleszólt az én munkámba. Most ebbe senki nem kíváncsi, a vendéglátós zenére meg a maga zenére. Mivel, hogy három családom van, három gyerekem, két fiam, egy lányom, el kellett vennem valami munkát néznem, hogy meg tudjunk élni. Ez így alakul továbbra is, meg így megy, hogy bezárnak azért, mert nem lesz szükség rá, akkor az sajnos el fog tűnni. Norbert és Dezső is reményvesztett. Csak játék közben feledkeznek meg egy-egy pillanatra a gondjaikról. Salasovics Deszö: Beletörődtünk. Ember, ember beletörődik, egy idő után harcol, harcol, de de úgy mér nincs cél? Salasovics Norbert: Ameddig játszunk, addig jó. Addig boldogok vagyunk. Bejövünk az őrbe. Előre gondolkozó. Szerintem az ember, ha így gondolkodik, akkor lelkileg is tönkremegy, kapunk. | Salasovics Norbert: Il y a 20-30 ans, à 6/7 heures et demie, deux trois cents mocassins frappaient ici en même temps pour aller jouer dans les restaurants. Et maintenant, malheureusement, on n’en voit plus qu’occasionnellement ici, à cause de la profession, qui est en train de s’éteindre. Depuis le changement de régime, de moins en moins de restaurant emploient des musiciens rom. Cependant en prolongement de l’épidémie, les derniers restaurants traditionnels ont fermé aussi. Au centre-ville, il ne reste qu’un endroit, ou la musique tsigane résonne pour le diner. Attila Nagy Pal, patron de restaurant : Son approche de la musique tzigane, mais surtout du monde de la cuisine hongroise. Je pense que j’ai bien fait de choisir les Norbert. Ils sont là depuis quatre ans et nos invités les adorent. Nous pouvons transmettre la tradition et la tradition. Bien que Norbert aimerait continuer à travailler comme musicien tsigane, il ne veut pas transmettre cette tradition à son fils. Cependant jusque-là, c’était l’habitude. Je pense que je suis l’un des derniers. Je pense qu’après 30 ans, nous n’apprenons pas grand-chose. C’est très très négligeable. Pour mon fils, cette musique tzigane dans le restaurant, je ne lui recommanderais certainement pas de l’apprendre, parce qu’on ne peut pas prévoir, on ne sait pas ce qu’il y aura dans 10 ans, s’il y aura une demande, si ce sera rémunéré, ou si ce sera une autre profession, ce qui est certainement le cas. Istvan Fehér est l’un des nombreux musiciens rom, pour qui il a fallu abandonner la pratique de la musique. Pourtant il montrait un talent exceptionnel. Il a joué dans les meilleurs orchestres, et a donné des concerts à l’étranger aussi. István Fehér: Malheureusement, cette situation épidémique a affecté mon travail. Plus personne ne veut entendre cette musique, la musique de la restauration et votre musique. Comme j’ai trois familles, trois enfants, deux fils et une fille, j’ai dû travailler pour gagner ma vie. C’est ainsi que les choses continuent de se passer, et si vous fermez parce que vous n’en avez pas besoin, elles disparaîtront, malheureusement. Norbert et Dezsö sont aussi désespérés. Seulement quand ils jouent, ils oublient pour un moment leurs problèmes. Deszö Salasovic : Nous nous sommes résignés. L’homme, l’homme se résigne, au bout d’un moment il se bat, il se bat, mais pourquoi s’il n’y a pas de but ? Salasovics Norbert : Tant que nous jouons, tout va bien. Tant que nous sommes heureux. Nous entrons dans le rang. On pense à l’avenir. Je pense que si on pense comme ça, alors on est mentalement ruiné, nous le comprenons. |