| Magyarország az 1960-as években, vagy a bezártság öröme. Ez egy másik világ volt. Hogyan tudunk elképzelni egy olyan országot, ahonnan nem lehetett elmenni, ahol korlátozott volt a nyugati információkhoz és kulturális produkciókhoz való hozzáférés, ahol cenzúra uralkodott? Talán ma valami hasonlót találunk a Perzsa-öböl monarchiáiban (mint Qatarban). Mégis, hat évvel az 1956-os forradalom után a magyarok egy szabadság terét, az első és egyetlen televíziós csatorna tehetségkutató műsoraival megtalálták. Akkor olyan korszak volt, hogy mindenki televíziót nézett, de akinek nem volt televíziója, az bekéredzkedett a szomszédba, ahol volt, vagy a házmesterékhez, vagy a fölöttetek lakóhoz. Mindenki vitt egy sámlit, vagy egy széket, vagy valamit, mert nem fértek már el. Elkezdődött a műsor 8 kor, Szinetár Miklós mondja, ahol fél nyolc órakor még a zsüri fogalma sem volt arról, hogy kik a versenyzők, és fogalma se volt, hogy mit fognak dönteni. A zsúrinak abszolút szabadsága volt azzal, hogy mindenki pontosan tudta a két pontot, amit nem illik átlépni. Nem lehetett: A Szovjetuniót, mint olyat bírálni, nem lehetett a Varsói Szerződést bírálni. A műsor fiatal versenyzői úgy látták, hogy egyik napról a másikra híressé válnak. Rajongóik szólították őket az utcán, letérdeltek előttük, megcsókolták a ruhájukat. És akkor rájöttetek arra, hogy a televíziónak óriási hatalma van. Az 1962-es helsinki VIT-re (Világ Ifjúsági Találkozó) alkalmával még külföldre is utazhattak. Ilyen Gloviczki Péter, a fiatal bűvész, aki a Ki mit tud? című műsorban szerzett magának hírnevet. | La Hongrie des années 60 ou le bonheur d’être enfermé. C’était un monde différent. Comment peut-on imaginer un pays dont il n’était pas possible de sortir, avec un accès limité aux informations et aux productions culturelles occidentales, où régnait la censure ? On trouvera peut-être aujourd’hui quelque chose de comparable dans les monarchies du golfe persique. Et pourtant, 6 ans après la révolution de 1956, les Hongrois ont trouvé un espace de liberté avec ces émissions de recherche de talents sur la première et unique chaine de télévision. C’était une époque où tout le monde regardait la télévision, mais si vous n’aviez pas de télévision, vous alliez chez le voisin, chez le propriétaire ou dans la maison au-dessus de chez vous. Tout le monde prenait un tabouret ou une chaise ou autre chose parce qu’ils ne pouvaient plus tenir. L’émission commençait à 8 heures, dit Miklós Szinetár, alors qu’à 7h30 le jury n’avais aucune idée de qui étaient les concurrents, et n’avait aucune idée de ce qu’ils allaient décider. Le jury jouissait d’une liberté absolue dans la mesure où chacun savait exactement quels étaient les 2 points à ne pas franchir. Ce n’était pas possible de critiquer l’Union soviétique en tant que telle, vous ne pouvez pas critiquer le Pacte de Varsovie, Ces jeunes concurrents de l’émission se sont vus du jour au lendemain devenir célèbres. Leurs fans les interpellaient dans la rue, s’agenouillaient devant eux, embrassaient leurs vêtements. Et ils ont compris alors que la télévision a un pouvoir énorme. Ils ont même pu voyager à l’étranger à l’occasion du VIT (Világ Ifjúsági Találkozó) à Helsinki en 1962. C’est le cas de Péter Gloviczki, un tout jeune prestidigitateur qui s’était fait connaitre dans l’émission « Ki mit tud ? ». |
-
Articles récents
Commentaires récents
Archives
Catégories
Méta